rendező: Michael Polish forgatókönyvíró: Michael Polish operatőr: Mark Polish szereplők: Yves - Mark Polish, Sofia - Stana Katic Talán sokan éltek már át olyan szerelmet, amikor az érzés olyan magával ragadó, hogy semmi és senki sem érdekel, csak össze szeretnénk olvadni a másikkal.
rendező: Michael Polish
forgatókönyvíró: Michael Polish
operatőr: Mark Polish
szereplők: Yves – Mark Polish, Sofia – Stana Katic
Talán sokan éltek már át olyan szerelmet, amikor az érzés olyan magával ragadó, hogy semmi és senki sem érdekel, csak össze szeretnénk olvadni a másikkal. Elmerülünk a pillantásába, szinte együtt lélegzünk a másikkal és érezzük, most vagyunk a legboldogabbak és bárcsak ezek a pillanatok örökké tartanának. Egy ilyen szerelembe enged bepillantani a Polish testvérek filmje, a Csak szeretőknek.
Sofia és Yves valaha egy pár voltak, ám elszakadtak egymástól és évek múlva véletlenül összefutnak Párizsban. A kapcsolatuk, ki tudja miért ért véget a múltban, de szerelmük nem szűnt meg. Szeretetéhségüket mindketten csillapítani próbálták más mellett – már mindketten házasságban élnek – de boldogságra nem találtak új választottjaikkal.
Létük szinte vegetációnak tűnik egymás nélkül. Yves a film elején egy eltaposott madarat fényképez, mely valójában a szerelmük, egymás nélküli életük szimbólumaként is értelmezhető. Szüntelen keresés, vágyakozás, melynek minden perce ürességet és fájdalmat hoz. Figyelj! Csak lélegezz be és ki. Abba ne hagyd, mert még vége szakad a szánalmas életednek. Ebben a hangulatban fut össze Sofia és Yves Párizsban és újra értelmet adnak egymás perceinek. Nem gondolnak rá, hogy a férfit felesége és kislánya várja otthon és Sofianak is repülőre kellene ülnie és indulnia haza.
Autóba szállnak és átutazzák Franciaországot, hogy feloldódjanak a lopott szerelem édes, mámorító élményébe. Két szerelmes történetét látjuk, amint szárnyakat kapnak és repülni tanulnak, hogy aztán szárnyaszegetten hulljanak újra a valóság porba. Ám mindez nem olyan fájdalmas, hiszen nem vágynak rá, hogy ez meg nem történt legyen. A Polish testvérek visszaadják fekete fehér filmjükkel a francia újhullás hangulatát és valóban úgy érezzük, mintha a 60-as évekbe repítenének minket gyönyörűen fényképezett filmjükben.
A film keserése hangulatával, a jól és egyszerűen, célratörően fogalmazott szöveggel, melyet mintha nekünk suttognának, mintha csak nekünk szólna, oly sejtelmessé teszi az érzelmi viharokat. Egyszerre éljük át a boldog egymásra találás, az izzó szenvedélyt és az elkerülhetetlen elválás keserű pillanatait. A film szinte minden kockája hordoz magában valamilyen szimbólumot, melyekkel természetesen szövik át az alkotók a filmjüket.
Első nézésre talán csak az olyan egyértelmű szimbólumokra figyelünk fel, mint a szerelmesek ugrása a szikláról a tengerbe, mely oly sok értelmezési réteget rejthet magában, onnantól, hogy miképpen ugrik minden akadályt leküzdve Sofia és Yves egymás karjaiba, egészen addig, hogy az ugrás is csak egy pillanat, pont annyi, mint amennyi idő az Ő szerelmük beteljesülésének megadatik.
Ám vannak oly szép és rejtett képek a filmben, melyek talán csak a második, vagy sokadik megnézésre mutatják meg magukat igazán, mint a hervadó virág, melyet a tengerparton Sofia az ujjai között pörget. Bár szinte előre tudható, hogy Sofia és Yves szeretői mivolta megváltoztathatatlan és bár vágyott a közös jövő, ez a valóságban nem lehetséges, hiszen csoda kellene a beteljesült élethez; mégis a film hangulata nem a negatívum, a szomorúság felé halad, hanem a boldogság, az öröm, a megelégedés felé.
Amikor Sofia a film elejém beszáll nihillikus hangulatával a taxiba, akkor a sofőr azt mondja, hogy az autót halottas kocsivá változtatja, ám a filmnek és így a történetnek is keretet adó záró taxizásnál a főszereplő elégedett és mosolyog, hiszen célt kapott az utazása. Párizs, Franciaország csak szerelemeseknek… A Csak szeretőknek egy szép szerelmes film, melyben az érzés hangulatát kapjuk meg az alkotóktól, melyet igazán az ért meg, aki már maga is volt ilyen szerelmes.
