Rólunk írták

Bevallom, kicsit szkeptikus voltam, amikor először találkoztunk Edittel, mert már jártam előtte kineziológusnál, pszichológusnál, sőt családterapeutánál is voltunk a ...

Bevallom, kicsit szkeptikus voltam, amikor először találkoztunk Edittel, mert már jártam előtte kineziológusnál, pszichológusnál, sőt családterapeutánál is voltunk a férjemmel és semmilyen változás nem történt az életemben/életünkben. Először együtt kezdtünk el járni a férjemmel és az elhidegült kapcsolatunk lassan élettel telt meg. A közös terápia után én egyedül is jártam hozzá és olyan változások történtek az életembe, melyeket nem is reméltem. Köszönöm, hogy el tudtam mondani az anyámnak azt, amit mindig is szerettem volna.

~ Kata, Budapest


Sok éves házasok vagyunk. A szexuális életünk sajnos az évek során ellaposodott. Ajánlották ezt az on-line tanácsadó oldalt. Írtunk Melindának, aki nagyon jó tanácsokat adott, valamint olyan eszkôzöket ajánlott, amikre nem is gondoltunk volna, hogy valaha is használnánk, de talán éppen ezért teljesen új távlatokat, izgalmakat hozott a testiségbe.

~ Anna


Komplex szolgáltatást kínál, mivel megismerteti az emberekkel az egészséges életet, a sport, mozgás, tudatos étkezés előnyeit és hatásait, s mint ahogy minket is kezelt, bizony, az életmódváltás lényegesen átalakítja a szexuális életet.

~ Norbert


Veled életem egy nagyon nehéz szakaszában találkoztam. Szeretettel gondolok vissza azokra az edzésekre, amik nem csak a testet edzették, hanem a lelket is. Az edzés utáni beszélgetések, elfelejtettük a fáradságot. Mindig igyekeztem betartani tanácsaidat, egészségesebben étkezni, és mozogni. Én köszönöm a sorsnak hogy találkoztam Veled.

~ Gizi


Néhány percnyi beszélgetés elég volt ahhoz, hogy tudjam, kedvelem. Kedves, udvarias, magabiztos, nyitott embernek tűnik, akiből áradt a pozitív energia. Szerethető személyiség, aki kellően racionális és nyitott. Tud bánni az emberekkel.

~ Kornélia


Az első látásra szimpi, megbízható, szavahihető. Talán nem is lehet igazán szavakkal leírni, érezni kell, de mégis le tudom írni a tekinteteddel, a lelkeddel a szemeiden át, sugárzod az erőt és az információt az emberek fel!

~ Csilla


Amikor megismertem Editet egy igencsak csendes, szerény, visszafogott személyt láttam benne. Talán emiatt is éreztem azt hogy nyugodtan fordulhatok hozzá bizalommal. Valahogy olyan kisugárzása volt, ami azt sugallta hogy gyere kérdezz bátran, segítek!!! És így is volt!!! Ne tévedtem, a megérzésem jó volt. A mai napig ha bármilyen kérdésem, illetve problémám van tudok felé fordulni. Sokat segít még akkor is ha a világ másik részén is élek per pillanatban, tudom hogy így is számíthatok rá.

~ Niky, Ausztrália


Melindával nagyon könnyű volt együtt dolgozni a problémámon. Egyértelmű, precíz, odafigyelő, gondoskodó, kellően szigorú. Nem ítélkezik, nem érezteti a másikkal, hogy bármiben is felette áll. Segítőkész és szakmailag nagyon profi. Érezhetően a szíven viseli a “betegei”boldogulását és kellő támogatással ösztönzi a kitartásra.

~ János


Szeretem a nőket, már egyre többszôr van gondom a félre kacsingatásokkal,, mivel házas vagyok. Ezért fordultam tanácsadóhoz. Hogy mit csináljak másképp. Mert a szexet abbahagyni nem akarom hagyni, csak vissza a normális keretek közé. Melinda nagyon jól átlátta a problémát, és sikerult egy számomra is elfogadható realitást találni.

~ István


Házasságunk megromlása miatt jártunk Editnél. A feleségemnek nagyon szimpatikus volt elsőre, hogy kedves és figyelmes volt. Engem először kicsit zavart, hogy nem adott konkrét tanácsokat, de 3-4 találkozó után elkezdtem észrevenni, hogy változnak a dolgok és arrafelé haladunk, amit elterveztünk. Nem tudom, mi volt az a technika, amit nálunk alkalmazott, de hogy hatott, arról annyit mondok, hogy megszületett azóta a második gyerekünk, és elégedettnek érzem magam.

~ Ferenc, Budapest


2 éves fiúnk különös viselkedését szerettük volna jobban megérteni, és ekkor fordultunk először Edithez tanacsért. Gyorsan megtalaltuk a közös hangnemet és nagyon jó és hasznos tanacsokkal latott el minket. Lenyűgözött minket az a hatalmas tapasztalat mennyiség, amivel minden felmerült kérdésünkre azonnali, kompetens választ kaptunk. Köszönjük Editnek, a szívelyes és mindig segítőkész hozzáállást, ami nagyon sok megoldhatatlannak tűnő gondot, problémát oldott meg pillanatok alatt!

~ Móni, Svájc


A lányomtól hallottam először a mindig mosolygó fiatalasszonyról. Majd fél évig gondolkodtam rajta, hogy megkeressem-e. Azt gondoltam, már öreg vagyok, jó így is, de végül rászántam magam. Olyan dolgokat tudtam megbeszélni vele, amit soha senkivel eddigi évem alatt. Már merem mondani, hogy ennyi idősen is jó szerelmesnek lenni.

~ Marika, Budapest


Másfél éve voltunk házasok, amikor felkerestük Editet, egy ismerősünk ajánlására. Azt kértük tőle, hogy javítsa meg a kapcsolatunkat. Kedves volt velünk és nem ítélkezett felettünk. Mindig figyelt ránk, emlékezett arra, hogy mit meséltünk neki, hogy mikor mi és hogyan történt és ez nekem nagyon tetszett. Bár a terápia alatt szétköltöztünk a férjemmel, mert olyan dolgok derültek ki, amit nem bírtunk akkor elviselni, de ma már újra együtt vagyunk és a házasságunk igazán csak a terápia alatt kezdődött el.

~ Judit


3 éves kisfiúnk dühkitörései miatt kértük Edit segítségét. Kedvesen rávezetett minket, hogy a családunknak együtt kell kézbe vennie a feladat megoldását. Talán még mindig velünk aludna Máté, ha nem találkozunk és talán a házasságunknak is vége lenne azóta.

~ Kinga


Pár éve problémám már, hogy nem nedvesedek az egyuttlétkor, és ez kellemetlen. Melinda először elkuldôtt orvoshoz, és kizártuk a testi betegséget. Ezután tanácsokat adott, hogy mi a legjobb megoldást a gondomra.

~ Kinga


Egészséges nő vagyok, jó szexuális élettel, csak kicsit még színesebbé szerettem volna tenni az együttléteket, nehogy unalmassá váljon. Voltam már szexboltban, de nem tudtam, mit vegyek, csak elnevettem magam. Melindával őszintén megbeszéltem, mit szeretnék, milyen élményeket szeretnénk a párommal. Olyan tanácsokat adott, amivel maximálisan megtudtuk valósítani a vágyainkat.

~ Kata


Melinda és Edit nagyon kedvesen, empatikusan foglalkozott velünk, a terápia, az alkalmazott módszerek személyre szólók és valóban eredményre vezetők voltak. Sok kitartás, türelem mindkét oldalról szükséges volt, de ehhez megkaptuk a kellő támogatást és mindig volt számunkra biztató szavuk. Köszönjük!

~ Katalin és József


Olyan személy, akihez bizalommal fordulhat az ember, mert foglalkozik a problémával és törekszik a megszüntetésére. Szakmailag abszolút profi, innovatív előnye, hogy különböző oldalakról vizsgálódik és a tényleges megoldásra törekszik a felületi kezelés helyett. Magasan képzett, érdeklődő.

~ Mariann


Rászánni az időt arra, hogy az ember magával foglalkozzon, torodjon az egészségével nagy dolog ebben a mai rohanó világban. És azt hogy ezt milyen ember kezébe adjuk, illetve kinek a segítséget karjuk az egy nagyon fontos bizalmi kertes. Melinda abszolút alkalmas erre a bizalmi kapcsolatra.

~ Niki


Miben segített Melinda? A vitalitásban. Az, hogy energikus az ember, mentálisan is átalakítja. Lényegesen többször gyűrheti a lepedőt, ha odafigyel magára, magabiztosabbá, merészebbé formálhatja magát a segítségeddel, meg persze kellő kitartással és akaraterővel.

~ Ferenc


Melinda az egészséges szexualitást képviseli, oly módon, hogy nem csupán a problémára koncentrál, hanem az eredőjére. Amiben mást nyújt, az egyrészt egy masszív (egészséges életmód) szakmai háttérből, másrészt egy személyesebb odafigyelésből ered. A személyiségéből  adódóan hamar elnyeri mások bizalmát.

~ Gábor


Kicsit félve mentem Melindához, mert nem tudtam, tud-e segíteni. Zárkózott ember vagyok, de most már komoly lett a problémám. Nagyon kedvesen, türelmesen állt hozzám, és sikerült együtt összehozni, mi lehet a gondjaim hátterében. Aztán a megoldás is meglett. Nagyon köszönöm:)

~ Tünde


Mivel már 4 éve csak gyógyszerek segítségével éltem szexuális életet, soha nem gondoltam volna, hogy nélkülük is működhet a dolog, de megtörtént az, amivel kapcsolatban meglehetős szkepticizmussal viseltettem.Azt, hogy nem feltétlenül kellenek ajzószerek, hisz a szex milyensége túlnyomó részt az agyban dől el.

Mivel az urológus és a kardiológus fizikálisan mindent rendben talált, az utóbbi figyelmembe ajánlotta a szexuálterápiát, mint lehetséges megoldást. Meggyőződésem, hogy Edit személyiségének és hozzáállásának nagy szerepe volt abban, hogy a próbálkozást egy idő után siker koronázta.

Jó szívvel, nyugodt lelkiismerettel merem ajánlani bárkinek, aki hasonló problémával küzd.

~ Péter