Le a jelmezekkel!

Hűvös, ködös reggel köszöntötte a hétvégi pihenésre érkező vendégeket.

Hűvös, ködös reggel köszöntötte a hétvégi pihenésre érkező vendégeket. A turisták hangja megtörte a táj csendjét, amint az elegáns hotelbe igyekeztek bejelentkezni. Emily megvárta az elé furakodó idős párt és mélyet szippantott a friss levegőből. Itthon volt, szeretett Angliájában, melynek minden darabját egyformán imádta és vágyta, amióta csak otthagyta, hogy az Egyesült Államokban taníthasson angol történelmet. Férje, Stan a telefonját nyomkodta és félhangosan káromkodott, amiért nem talált wifit. Végül ők is bejelentkeztek és Stan, még mindig a telefonját nyomkodva vetődött a kényelmes francia ágyra.

– Ezek a britek…maradi népség! Otthon a legutolsó kocsmában is van rendes internet kapcsolat, itt meg napok óta semmi!

Emily csak mosolygott, miközben gondosan kipakolt a bőröndökből. Szegény szülei kezüket törték azért, hogy Stan ne szenvedjen hiányt semmiből, míg ott időztek néhány napot, de a férfit csak a telefonja érdekelte, hogy megtudja a meccsek állását. Merész kérés volt fociszezonban nyaralni, de valami visszautasíthatatlanul hívta őt haza.

– Volna kedved sétálni a közelben? – fordult a férfi felé.

– Menj csak. Engem kikészített az időeltolódás. Alszom egyet.

Emily kissé csalódottan ballagott ki a hotelből, de amint a szél felborzolta barna fürtjeit, elmosolyodott és útnak indult. Bár a hotel modern és új volt, körbeölelte egy tipikus brit kisváros, melyben zavartalanul folytatták a helyiek mindennapjaikat.

Emily perecet vásárolt és a langyos napsugarak ölelésében, egy parkban majszolta el. Mire visszaért a hotelbe már Stan is kipihentebb volt és szerencsére lemerült a telefonja, amihez Emily épp nem találta az átalakítót…

Másnap korán reggel a hotel éttermében ücsörgött Emily és teázott, amikor egy furcsa csapatra lett figyelmes. Mindenféle ruhák és színházi kelléket tűntek fel, melyeket nagy buzgón pakoltak a kamionokba. Emily közelebb ment, hogy jobban szemügyre vegye, de elvétett egy lépcsőfokot. Már felkészült a zuhanásra és az azzal járó fájdalmas landolásra a földön, amikor hirtelen valaki erősen megragadta és magához szorította.

– Minden rendben, elkaptam. – morogta a fülébe egy mély hang.

Emily kibontakozott az idegen karjaiból és egy gyors “köszönöm” után elrohant. Szíve vadul kalapált és fogalma sem volt róla, ki mentette meg, de zavarában el kellett futnia.

A recepciós egy meghívót adott a kezébe, miközben próbált megnyugodni és egy-kettőre felcsillantak a szemei. Stan épp akkor csatlakozott hozzá és csókot nyomott az ajkára.

– Egy nő szeme akkor csillog így, mikor egy bakancs… – vigyorgott kéjesen és magához húzta a feleségét.

– Mi? Mikor?

A férfi elnevette magát és Emily füléhez hajolt.

– Ha kefélik…

A férfi hahotázására többen feléjük fordultak és Emily pironkodva húzta férjét az asztalhoz, megpróbálva figyelmen kívül hagyni illetlen megjegyzését. A pincér kávét és reggelit tett eléjük, Stan pedig nagyot kortyolt a feketéből.

– Mi az a fecni a kezedben?

– Óh, igen, el is felejtettem… Képzeld, ma este jelmezes bált rendeznek fent a várban! A résztvevők a recepción igényelhetnek korhű ruhákat és arra gondoltam, igazán kellemes szórakozás lenne mindkettőnknek.

– Ühüm…

– Lehetnél lord vagy akár páncélos lovag, aki megküzd a kegyeimért.

– Épp eleget küzdök azért a kegyért, ami a lábaid között van. Még ebbe a ködös országba is eljöttem szerelmem jeleként és, mert agyon nyaggattál.

– Megbeszéltük, hogy több időt kellene együtt töltenünk, ha azt akarjuk, hogy jól működjön a házasságunk és szülők lehessünk végre… Kérlek.

Stan belenézett felesége szemébe és végül egy nagy sóhajjal beleegyezett az estébe. Ha a nő boldog, talán neki sem lesz szüksége más társaságra este.

Emilyvel madarat lehetett fogatni a nap folyamán. A recepciós segítségének hála igazi királynőként tündökölt a tükör előtt. Halványkék ruhája teste minden buja idomát kiemelte és úgy érezte magát, mintha mindig is ebbe a világba tartozott volna. Stan mögé lépett és a nyakába csókolt.

– Jól nézel ki. Tetszik, hogy innét jó a belátás, de azért ne legyen merész!

– Ne aggódj. – mosolygott rá. Férje pont úgy festett, mint egy zsarnok lord. Fekete-arany bársonyruhája kissé feszült a hasán, a csizmában pedig kifejezetten csámpásnak tűnt. Emily kézen fogta és a várba sétáltak. A reneszánsz kori Anglia elevenedett meg előttük, amint beléptek a vár ódon falai közé. Lépteiket fáklyák fénye kísérte, miközben hangosan szólt a zene és a bátrabbak már bormámorban táncoltak. Bár Stan nem lelkesedett, Emily megragadta és táncba vitte. Jóízűen nevetett férje botladozó léptein, aki a szűk harisnyára fogta esetlenségét. Stan a tánc végén magára hagyta feleségét. Emily ámulva figyelte a csodaszép ruhákat, miközben bort kortyolt egy kupából.

– Szinte szégyellem magam, amiért egy bátor férfi sem tolong a kegyeiért, szép hölgyem, de hát nézze el nekik, a bor eszüket vette.

Emily az ismerős hang irányába fordult és megpillantotta a férfit, aki reggel megmentette. Meleg, barna szemei huncutul csillogtak, barna haja keretezte markáns állát. Rövid szakálla nem illett ugyan a korhoz, viszont rettentően jól állt neki. Magas és erős testén egyszerű vászoning és szarvasbőr nadrág feszült, melyhez fekete csizmát viselt.

– Mielőtt megszólít, illendő volna bemutatkoznia, nemde?

– Chris vagyok, úrnőm, az ön egyszerű szolgája. – azzal látványos kézmozdulattal kísérve meghajolt. Emily elnevette magát, majd komolyságot erőltetve biccentett.

– Emily. Köszönöm, amit értem tett reggel.

– Örömmel tettem, úrnőm.

– Igazából, ebben a korban inkább a felség vagy királynő megszólítás volna a helyes, de kedves öntől.

– Ha már szerényen királynőnek öltözött, legyen is az! De, ha megbocsát ezért, felség, ön a leggyönyörűbb királynő, akit Anglia valaha látott!

Emily érezte, hogy elpirul és minden porcikája égett a férfi pillantásától.

Chris a kezét nyújtotta, hogy táncra kérje és mivel a nő Stant nem látta sehol, elfogadta. A férfi mosolya annyira ellenállhatatlan, szemei pedig oly tüzesek voltak, miközben táncoltak, hogy Emilyben különös vágyak törtek fel. A férfi száját nézte, mely egyre közelebb és közelebb került az övéhez, majd mikor felismerte, mire készül, újfent ellökte magától Christ és a terem melletti folyosóra futott. A hideg kőhöz nyomta a homlokát, majd hirtelen különös, ziháló hangokat hallott és megindult feléjük. A fáklyák halvány fényében Stant pillantotta meg, amint egy pincérlánnyal csókolózott, akinek már a blúza is nyitva volt. Emily szörnyülködve meredt rájuk, majd megfordult és kirohant a várból. Fogalma sem volt, mit csinál, csak felpattant egy lóra az épület mellett és az erdőbe vágtatott. Nem bírt gondolkodni, szinte lélegezni sem, miközben egyre beljebb került a sűrű erdőbe. Hirtelen zokogásba tört ki és sokévnyi fájdalmat kiáltott ki magából. Lova megcsúszott egy meredek lejtőn és ledobta magáról. Utolsó emléke a fejébe és bokájába hasító éles fájdalom volt, majd elájult.

Még sötét volt odakint, mikor Emily magához tért. Feje lüktetett a fájdalomtól és minden porcikáját ólomsúlyúnak érezte. Kényelmes, meleg helyen feküdt, nem messze tőle pattogott a tűz és tea illatot érzett. Kinyitotta a szemét és abba a pillanatban éles fájdalom hasított a homlokába. Felnyögött és rémület fogta el, mikor érezte, hogy valaki hozzá ér.

– Nyugodjon meg, Emily, nem lesz semmi baj. Biztonságban van. Vigyázok magára.

– Chris? – suttogta erőtlenül.

– Igen, felség. – mosolygott kedvesen a férfi és tovább tisztította a sebet a nő homlokán.

– Hol vagyok?

– Ne beszéljen, csak pihenjen.

A férfi mély, nyugtató hangja, a kényelmes ágy és a jóleső meleg együtt lökték vissza az álomba a nőt.

Reggel már összeszedettebben ébredt és meglepődve vette észre, hogy Chris ott fekszik mellette. A férfi békésen aludt, miközben egyik karjával átölelte. Emily feje már nem fájt annyira, mint az éjjel, viszont bal lába erős rögzítésben volt. Chris hirtelen kinyitotta a szemét és egy percig csak nézték egymást szótlanul.

– Jobban érzi magát? – törte meg a csendet végül a férfi, de karját még mindig Emily csípőjén pihentette.

– Igen. Köszönöm, amit értem tett, Chris.

– Butaság volt az erdőbe vágtatnia. Nagyon megijesztett.

Emily elmosolyodott és megfogta a férfi kezét.

– Hol vagyunk?

– Szerény hajlékomban. Nem olyan luxus, mint a hotel, de csendes helyen van, nem sokan találnak ide.

– Ön valamiféle modern lovag?

– Romantikus lenne, nemde? Azonban a csúf igazság, hogy ez egy menedékház, amit az én tisztem feltölteni tartós élelmiszerrel, takarókkal, tűzifával és rendben tartani, hogyha véletlenül egy meggondolatlan turista itt pihenné ki elkóborlásának félelmeit, kényelmesen tehesse mindezt.

– Tehát maga a gondnok. Már azt hittem, a lovászfiúhoz van szerencsém.

Chris felnevetett és kikelt az ágyból. Emily megnyugodott, hogy a férfi, ruhában feküdt mellette; majd megdöbbenve vette észre, hogy ő ellenben teljesen pucér.

– Levetkőztetett?!

– Kénytelen voltam, felség. Eltört a bokája, beütötte a fejét egy kőbe és alaposan összekoszolta a ruháját. Ne aggódjon, csak a sérüléseire koncentráltam.

Chris egy pohár vizet nyomott Emily kezébe, aki azonnal felhajtotta.

– Én mikor láthatom pucéran?

Szinte azonnal meg is bánta a kérdést és fogalma sem volt, miként sikerült szavakba öntenie ezt a gondolatot. Chris felnevetett és levette az ingjét, amit aztán Emily ölébe dobott.

– Nahát, felség! Hát már ön is csak a testemet akarja? – nevetett pajkosan és Emilynek hátat fordítva levette a nadrágját, majd elmerült a szobában álló dézsában.

Emily mosolyogva nézte, ahogy fürdött a férfi és Stan jutott az eszébe. Dühös volt és elhatározta, ez volt az utolsó nő, ezt már nem bocsátja meg az állandóan hűtlenkedő férjének. Elválik tőle. Sőt! Vissza se megy vele az Államokba! Valahol legbelül mérhetetlen szomorúság és csalódottság kerítette hatalmába. Annyi éven át küzdött, hogy jó feleség lehessen, és Stan még most sem tudta türtőztetni magát. Annyira elmerült gondolataiban, hogy észre sem vette Christ, aki mellé ült és úgy figyelte. Olyan meleg, szeretetteljes pillantással nézte Emilyt, hogy a nő hirtelen odahajolt és megcsókolta. Ami kezdetben csak egy ártatlan, hálás csóknak indult egyre nagyobb szenvedélyekbe csapott át. Chris érdes tenyerébe fogta a nő arcát és szájában megérezte sós könnyeit. Gyengéden letörölte őket, miközben rámosolygott. Gyengéden bánt vele, miközben erős karjaiba emelte és megfürdette. Tiszta, bár korántsem előnyös melegítőbe öltöztette és elindult vele a városba.

Chris bár nem tudta, mi történt a nővel, vagy kicsoda, mégis az első pillanattól, hogy meglátta, csak rá tudott gondolni. Ahogy éjjel a karjaiban aludt szinte megbabonázta a férfit és azt kívánta, soha ne jöjjön el a reggel. Nem akart egyetlen pillanatot sem Emily nélkül tölteni többet.

Chris egyenesen az orvoshoz vitte a nőt,majd a szállodában megkeresték Stant. Emily elmesélt minden a férjének és egyúttal közölte vele, hogy nem kíván többször megbocsátani, hanem válni szeretne, és nem tart vele, itt marad Angliában.

Chris eközben visszamenjen a menedékházba és próbált úrrá lenni dühös csalódottságán. Gondolhatta volna, hogy Emily férjnél van.

A tűz hangosan pattogott a kandallóban, ami előtt Chris ült egy széken. Kiitta poharából a maradék whiskey-t és készült újra tölteni, amikor kopogást hallott az ajtón. Meglepetésére Emily állt az ajtóban és mosolygott rá. A férfi először elcsodálkozott, majd félreállt és úgy, ahogy a bálon is tette, meghajolt.

– Királynőm! Hogy kerül ide?

– A bokám csak kificamodott és nem volt nehéz visszaemlékezni az útvonalra. – válaszolta a nő, miközben beljebb ment.

– Most már láthatom ruha nélkül? – kérdezte suttogva és végigsimított a férfi mellkasán.

Chris magához húzta és szenvedélyes csókokkal borította el a nő testét, miközben megszabadultak ruháiktól. Emily úgy érezte magát a férfi ölelésében, mint aki igazán hazatért. Nem csak szeretett országába, hanem a szeretett férfihoz is.