Ha a leszbikus nőkre gondolunk, többnyire egy fiús külsejű lány képe ugrik be először.
Ha a leszbikus nőkre gondolunk, többnyire egy fiús külsejű lány képe ugrik be először. Látjuk magunk előtt a rövid, tüsi hajú, farmernadrágos, favágó inges, sportcipős, hanyag tartású fiatal lányt, aki zsebre tett kézzel áll. Ez a kép is a valóság része, ugyanakkor a leszbikusság is, csakúgy, mint a heteroszexuális életmód, kortalan és követi a divatot. Ha egy Chanel kosztümös középkorú hölgy mosolyogna ránk magassarkú cipőben, hosszú, hullámos hajjal, nem lenne ennyire egyértelmű a nemi hovatartozása.
Ismereteim alapján valóban sok leszbikus külseje, viselkedése, öltözködése árulkodó, s magam is részben ezt a tábort erősítem. Ugyanakkor ott vannak az igazi nőies nők, akik láttán úgy érezzük magunkat, mint a fagyi nyáron. Smink, haj, ruha, vibráló nőiesség. Tökéletes. Mit nézünk meg először? Természetesen a külsőt. Szem, dekoltázs, szem, dekoltázs, szem, szem, ha azt akarjuk, hogy legyen esélyünk megszólítani… Aztán tovább megyünk és megtetszik a hangja, a lágy mozdulatai, a csacsogása és ekkor már világos a kép: szépnek tartjuk.
Megvannak a magunk ideáljai is, csakúgy, mint mindenkinek. Számomra a szép nőnek lehengerlő a kisugárzása, formás a teste, tehát van csípője, melle, feneke, csinos, intelligens a tekintete és hosszú a haja. Természetesen megvan a preferált hajszín is. (Rettentő érzéki tud lenni, amikor egy nő finoman félrevonja a haját és csupaszon ott marad az a csodás ív a nyaka és a válla között… )Azonban a külső szépség mellett nagyon fontos a belső, mivel két nő lelke mélyebben találkozik. Igen, alapvetően egy esztétikus megjelenés indítja el bennünk is, hogy az adott személy csinos, de a lélek szépsége sem elhanyagolható.
Én sosem tartottam szép nőnek magam, annak ellenére sem, hogy a partnerem annak lát. Gyerekkorom óta megvolt az öltözködési stílusom, amin a mai napig nem változtattam, tehát mindig nadrágban, pólóban/ingben és sportcipőben járok. Ez viszont hatalmas problémát okozott, mikor férfival éltem együtt. Addigra megnövesztettem ugyan a hajam, de unalmasnak tartotta a copfot, kibontva nem szerettem hordani és inkább tűntünk két meleg pasinak, mint hetero párnak. Ő akkor drasztikus módon próbált változtatni a külsőmön, többnyire a beleegyezésem nélkül. Azt gondoltam, a mélypont akkor jött el, amikor egyik éjjel vörösre festette a hajam, de a másnap sokkal több borzalmat tartogatott… Emlékszem, zöld pulóvert kellett viselnem, ami rámsimult, hozzá feszülős farmert és ha még nem éreztem volna teljesen megsemmisítettnek magam, a sminkkel, amit ő kent fel rám és, ami egy vörös rúzsból és zöld szemkihúzóból állt, totálisan megsemmisített. Undorodtam magamtól, amiért hagytam ezt. Talán maga az összeállítás nem hangzik rosszul, de azt, aki vagyok, akinek és aminek éreztem magam előtte, sikeresen megölte. Még az sem nyugtatott meg, hogy akkor szépnek látott.
Úgy vélem, női szemmel is hasonlóan fogalmazzuk meg a szépséget, mint a férfiak, de talán másként értékeljük. Én sokkal jobban megbecsülöm a kedvesem szépségét, mint egykor az exem az enyémet, s azt tapasztalom a környezetemben is, hogy hasonlóan viszonyulnak egymáshoz a leszbikus párok.
