Mi az oka, hogy egy jó párkapcsolatban is veszekednek?

Mindenki vitatkozik a partnerével, csak maximum nem tudja, hogy azt teszi. A ki nem mondott szavak, elfojtott gondolatok ugyanúgy veszekedések, mint a hangos szóváltások, csak míg utóbbiban talán meghallja a társunk, hogy mit szeretnénk közölni vele, addig az előbbiekben csak a jó jelolvasók igazodnak el.

Vannak olyan családokat, ahol úgy tűnik, hogy csili-vili minden, miközben a külsőségeken kívül semmi sem működik. Ezekben a kapcsolatokban talán nincsenek hangos – vagy éppen semmilyen – szóváltások, de megértés, támogatás, elfogadás sem, csak néma dühkitörések és egyre mélyülő keserűségek. Aztán vannak családok, ahol az látszik, hogy vitatkoznak, ellentétes nézőponton vannak, miközben szeretet és tisztelet van közöttük és eszük ágában sincs, a másik nélkül egy tapodtat sem lépni.

Gyermekkorban sokszor veszekedünk testvérükkel, barátainkkal, majd később szüleinkkel, amikor érdekeinket szeretnénk érvényesíteni, vagy meg akarjuk védeni magunkat, a tulajdonunkat. Eleinte mondjuk a magunkét, majd egyre hangosabbak leszünk és a harciasabbak testi erejüket is bedobják az ügy érdekében. És mit tesznek ilyenkor a szülők? Általában beavatkoznak, hogy csituljanak az ellentétek. Vannak, akik a könnyebb ellenállás felé hajlanak és engednek mindenben, mások kibékülésre biztatják a gyerekeket, és akiknek van hozzá energiájuk, a megoldás keresésére buzdítják a fiatalokat. Valahol itt van minden későbbi konfliktuskezelésünk alapja, melyet aztán tovább árnyal a szüleinktől, környezetünktől kapott minta, nevezetesen, hogy a körülöttünk élők miképpen tudnak veszekedni.

Mennyivel egyszerűbb lenne, ha párkapcsolatában nem több napos, hetes duzzogásba menne át az egyik fél, sokszor olyan kérdések, ellentétek, akár apróságok miatt, melyekre egy idő után már nem is emlékszik, hanem, megmondaná, hogy mi esik neki rosszul, mi bántja, miért érzi rosszul magát. Ez az, amit elfelejtünk megtanulni, megtanítani. Elmondani, hogy mit érzünk, mit gondolunk, hogyan látunk egy adott párkapcsolati problémát, ahelyett, hogy a másik hibáit kezdjük el sorolni. Egy próbát igazán megér. Amikor legközelebb például elkésik a partnerünk és ez nekünk nem tetszik, akkor ne azt vágjuk a fejéhez, hogy mennyire megbízhatatlan, milyen borzalmas ember, hanem azt mondjuk el, hogy rosszuk esett, hogy ilyen sokat kellett rá várnunk és egyedül éreztük magunkat, aggódtunk; és a veszekedés talán értelmet nyer. A másik nagyon fontos dolog, hogy meg kellene próbálni mindent több szemszögből nézni. Talán sokan emlékeznek a Holt költők társasága című filmre, amikor a diákok felálltak az asztalra, hogy más nézőpontból is láthassák a körülöttük lévő dolgokat. Valami hasonlót kellene a kapcsolatainkban is foganatosítani. Megnézni például, hogy a partnerünk mit miért tesz, mond, vagy éppen hallgat el. Lehet, hogy egy-egy veszekedésben nem is velünk szál vitába, hanem a szüleivel, kollégáival, az előző kapcsolatiban meg nem oldott helyzeteket játssza újra. Végezetül pedig a veszekedések forgatókönyvén próbáljunk meg változtatni. Ahogy egy párkapcsolatba belekényelmesedünk a vitáink is ugyanazon rendben fognak zajlani. A megszokott dolgok, például a wc deszka le nem hajtása, a mosatlan otthagyása, a lakáskulcs elfelejtése be tudja indítani az értelmetlen, mindig egy azon forgatókönyv alapján lezajló veszekedéseket, melyek csak a stresszt növelik, de nem mozdítják előre sem a változást, sem a kapcsolat épülését.

Szóval, veszekednek-e a jó párkapcsolatokban? Igen, de mindezt okosan, egymásra figyelve teszik, hogy ne a másikat összetörve, vagy eltiporva vesztesként kerüljenek ki a vitákból, hanem megerősödve, elfogadva a másik nézőpontját, érzéseit, melybe belefér, hogy néha nem nekünk lesz igazunk.