Sokan gondolják úgy, hogy a házasságok ideje lejárt és ahogy változik a világ, hosszabbodik az élettartam egyre elképzelhetetlenebb, hogy valaki egy teljes életre válasszon párt, akivel 30, 40 vagy még több évet együtt éljen.
Sokan gondolják úgy, hogy a házasságok ideje lejárt és ahogy változik a világ, hosszabbodik az élettartam egyre elképzelhetetlenebb, hogy valaki egy teljes életre válasszon párt, akivel 30, 40 vagy még több évet együtt éljen. A másik jelenség, melyet megtapasztalhatunk, hogy az egyedüllét kerül a középpontba, sokaknak az válik értékké, ha pár nélkül élnek, ezzel demonstrálva, hogy senkire sincs szükségük, ők jól megállják így is a helyüket a világban és miért is bajlódnának az alkalmazkodással, az elköteleződéssel, amikor mindent meg tudnak teremteni maguknak. Legtöbbször azonban olyan dolognak fordítanak hátat, olyanról mondanak le, melyről nincs is megfelelő tapasztalatuk.
Valóban az alkalmazkodásról és az elköteleződésről szól a párkapcsolat, a házasság és csupa lemondással jár? Amikor valaki nem az egyedüllétet választja, hanem kapcsolatot szeretne, akkor kinyitja az életét és beenged valakit, akit szeretni szeretne és akitől szeretne szeretve lenni. Meg kívánja osztani az életét, annak eseményeit, történéseit valakivel és szeretné, ha ő is részese lehetne a másik mindennapjainak. Gazdagodni szeretne új élményekkel, megtapasztalásokkal, érzésekkel. Valaki társává szeretne válni és szeretné, ha valaki a társa lenne. Ehhez természetesen kell egyfajta elfogadás, hiszen a társunk különbözőségét (amit a kapcsolatok elején sokan kimondottan szeretnek, hiszen megélik, hogy az ellentétek vonzhatják egymást), azt, amiben Ő olyan más, mint mi, el kell fogadnunk, és jó, ha ezt meg is próbáljuk megérteni, hiszen ennek hiányában viták, nézeteltérések várhatóak. Ennek fényében tehát kimondható, hogy a párkapcsolathoz szükségeltetik némi alkalmazkodás, bár, ha ezt természetesnek vesszük és inkább kíváncsisággal várjuk, mintsem rosszallással, zsörtölődéssel, akkor inkább összecsiszolódásról beszélhetünk. A másik fontos kérdés, az elköteleződés, melytől manapság, mintha divat lenne rettegni. Ha kapcsolatban vagyok, házasságot kötök, akkor elszalasztom az új ismerkedések lehetőségét?! Igen, lehet így is gondolkodni, de akkor az egész élet egy keresésről, az új alkalmakról fog szólni, de vajon akkor mi mindent szalaszt el, miközben semmiről sem szeretne lemaradni? Kihagyja, hogy megismerje azt az egyet, akivel kapcsolatba léphetne, akiről megtudhatná, hogy mit lehet benne nagyon szeretni, hogy milyen érzés, amikor elfogadják, támogatják. Az elköteleződés egy esélyt, egy lehetőséget jelent a másiknak és magunknak, nekünk, a kapcsolatnak, a boldogságnak, a jövőnek. Balgaság ettől félni, hiszen ez a kalandvágyóknak egy nagy ugrás az ismeretlenbe, tele felfedezni valóval, a biztonsági játékosoknak pedig egy nyugalmi pont lehet, ahol támogatást kaphatnak.
Természetesen nem minden kapcsolat működik és nem mindegyik szól egy életre, de mi lenne, ha a lehetőség megadásáig eljutnánk, ha a legjobbat akarnánk belőle kihozni, ha nem akarnánk elfutni az első vitáknál, hanem a megoldásra törekednénk, ha meg akarnánk ismerni a másikat és elfogadnánk az Ő különbözőségeit. Lehetőséget adnánk annak, hogy megélhessük, hogy mellette többek, jobbak vagyunk, kiteljesedünk. Hogy mindez lemondással járna? Igen, lemondok arról, hogy egyedül legyek, hogy mindent saját magam alá rendeljek, az igényem szerint rendezzek, hogy mindig nekem legyen igazam és mindent én tudjak a legjobban.
Rengeteg kutatás, tanulmány foglalkozott már azzal, hogy mennyi jótékony hatása van az egyénre is, ha párkapcsolatban, házasságban él. Egészségesebbek a párkapcsolatban élők, jobban kezelik a stresszt, jobb a problémamegoldó képességük, kiegyensúlyozottabbak, elégedettebbek. Ők vajon mi mindenről mondtak le?
