Anyám tuti beájulna, legalábbis akkor, ha most kellene ismerkednie.
Anyám tuti beájulna, legalábbis akkor, ha most kellene ismerkednie. Nagyanyám meg csak legyint a dolgokra, ő már meg sem akarja mindazt érteni, ami a mai ismerkedést, párválasztást jellemzi. Mert ugyan hogyan is érthetné meg, hogy manapság a férfiak azt várják el, hogy a nő kezdeményezzen mindenben. Nagyon fordult a világ, ezt már én is igen-igen érzem, pedig még nem vagyok egy matuzsálem.
Az bizony már régóta nem újdonság, hogy a nőktől is „elvárják” hogy kezdeményezők legyenek a szexben, de ma már odáig jutottunk, hogy a fiúk (és itt direkt nevezem őket fiúknak és nem férfiaknak) elvárját hogy a nők szólítsák meg őket a szórakozóhelyeken, ők hódítsák meg az „erősebbik nemet” és nem fordítva. És azt hiszem ebben mi nők vastagon benne vagyunk. Igenis, tehetünk róla, hogy itt tart a világ. Hol van már az udvarlás, a lovagiasság, a figyelmesség?
Kivesztek, kihaltak, mint egyre több állatfaj. Lassan már csak a Jane Austin regényekből ismerhetjük meg, bár igaz, abból sem nagyon, mert az irodalom, az olvasás is kiveszőben van. Na, de ne ezen keseregjünk. Szóval, hogyan is állunk azzal a bizonyos ismerkedéssel? A férfiak ma már nem gondolkodnak jobbnál jobb nyitószövegen, bókokon, mellyel levehetik a nőket a lábukról és remélhetik, hogy nem küldik el őket melegebb éghajlatra. Mostanság a nők mennek oda a férfiakhoz, ők kezdeményezik a beszélgetést és örüljenek, ha nem nekik kell az italt fizetni, vagy a vacsorát, ha lesz folytatás. Na de milyen az a folytatás, már ha van?
Ma már meg sem lepődőm rajta, amikor arról mesélnek, hogy már az első randi all in one és a férfi nemtetszésének ad hangot, ha ezt a nő nem így gondolja. Igenis, álljon be a sorba – gondolják ők – mert ma már a legtöbb nő megadja ezt nekik. A következő pillanatban talál mást, ha a nő bármiben is visszautasítaná, vagy arra lenne igénye, hogy a férfi is tegyen valamit. Szóval, mi tehetünk róla, pontosabban azok, akik belemennek ebbe a „játékba”.
Bár sajnos ez nagyon is a valóság, semmi köze holmi játékokhoz. Elég nagy gond, hogy ennyire lentre került a léc és még mindig süllyedőben van. Ha nem mennének a nők, ha nem kezdeményeznének, ha megvárnák, hogy a férfiak legalább kicsi erőfeszítést tegyenek értük, ha nem tálcán kínálnák fel magukat, akkor lehetne ez másképpen is. A másik oldalon pedig ott vannak ezek a felelősséget nem ismerő, követelőző fiú gyermekek, akik hisztiznek és durcásan elvonulnak, ha valami nekik nem tetszik és véletlenül sem fejtenek ki semmilyen erőt például egy párkapcsolat kialakításáért.
Tudom én, hogy vannak kivételek és lesznek is és senkit nem szerettem volna megbántani, de az, ami körülöttünk zajlik, valamilyen szintem biztos érint mindenkit. Vannak, akik benne vannak éppen az ismerkedési időszakban, mások pedig a gyerekeik, unokáik ezirányú lépéseit figyelik. Azt hiszem az, hogy milyen lesz a jövőben a női, férfi szerep, azt mi alakítjuk, Itt és most és a jövőben azzal, ahogyan a „játék” résztvevői leszünk.