L’amart – A szerető (1992)

rendező: Jean-Jacques Annaud
író: Marguerite Duras
operatőr: Robert Fraisse
szereplők: a fiatal lány – Jane March, a kínai férfi: Tony Leung Ka Fai

Egy 15 éves szegény francia lány és egy 32 éves gazdag kínai férfi összeismerkedik Saigon felé a Mekong folyón. A lány férfi kalapot és kissé viseltes ruhát hord, kopott báli cipővel, de mindezek ellenére fiatalságából, szépségéből, kicsit bús szeméből és telt ajkaiból sugárzik a szexualitás. A férfi jól öltözött, megnyerő megjelenésű és felfigyel a lányra. Felajánlja neki, hogy autójával elviszi a kollégiumba, ahová a lány a szünidőből tér vissza. A különös ismeretségből szenvedélyes viszony kerekedik, melynek kimenetele szinte az első percben tudható.

L’amart, A szerető történetét egy, már meglett korú írónő tollából ismerhetjük meg, aki visszaemlékszik azon szerelmére, aki mellett felnőtté érett Saigonban. A film olyan szép nyelvezettel meséli el a vágyak beteljesülését, majd perzselését és végül a megmásíthatatlan sors eljövetelét, hogy magával ragadja a nézőt a közel 2 órás film. A pár szexuális együttléteit kendőzetlen szépségében láthatja a néző a narrátor elbeszélésével – a lány gondolataival felvezetve. Egy ifjú, még szűz fehér leány, akit izgalomba hoz a szexualitás gondolata hatalmas ellentéte a harmincas kínai férfinak, aki napjai nagy részét legénylakásban tölti szeretkezéssel.

Mégis, ez a minden tekintetben hatalmas távolságokban lévő pár egymásra talál és szenvedélyük elementáris erővel hat rájuk.   Ennek megtestesülését már az első találkozásuknál láthatjuk, amikor kezeik egymásra találnak, és olyan erővel kapaszkodnak egymásba ujjaik, mintha nem akarnának elválni. A lány hamarosan a férfi legénylakásában találja magát és útjára indul viszonyuk, melyben a lány megtapasztalja a szexuális szenvedélyt, míg a férfi a szerelmet ismeri meg. Kapcsolatuk végkimenetele már egy első együttlétük után tudható.

A lánynak így már nincs értéke. Nem vehetné el a férfi feleségül, hiszen már nem szűz és egyébként is, neki egy gazdag kínai leánnyal kell házasságra lépnie.   Ám mindez nem bántja a lányt, akinek a férfihoz fűződő kapcsolata lassan a családja számára is ismert és az anyagi támogatás miatt elfogadott lesz. És hogy mindezt miért vállalta a lány? Többször elmondja a kínainak és a film végén az anyjának is, hogy csak a pénzéért ment el a férfival, de ezek csak szavak. Először talán a kíváncsiság, később a szenvedély, de legvégül biztosan a szerelem fűtötte a lány oldaláról ezt a kapcsolatot.

A kínai férfit ezzel szemben talán az vonzotta elsőre, hogy egy fehér, még szűz leányt a szeretőjévé tehet, de később a szerelemet adta neki a lány, mely egy életen át elkísérte. A szeretőknek nem lehetett más útja, mint az elválás. A lány útnak indul Franciaországba, míg a férfi megházasodik.   A film keretét a hajó adja, mely elsőre az egymásra találást, majd a film végén az elválást is szimbolizálja. A lány külsőre ugyanúgy áll a korlátnál, de míg a nyitó képsorokban a szomorúsága valami hiányából (anyagi nehézségek), addig a záró képekben valaki hiányából fakad. Mindkettőnél látjuk, miképpen figyeli őt a férfi autójából, a távolból. A történet itt akár le is zárulhatna, de van némi folytatás. A férfi néhány év múlva Franciaországba látogat és felhívja az akkorra már írónővé érett leányt és elmondja, hogy azóta is szereti.

Bár szeretői viszonyt mutat be a film, mégis a szerelem mélységeit ismerhetjük meg. Mi mindent vállal valaki az érzéseiért és mi mindent engedhet meg magának. Szembe lehet-e menni a család akaratával? Feladható-e az addigi élet a szerelem miatt? A válasz egyértelműen nem. A film tele van szépséggel és bánattal és mindezt olyan művészi „tálalásban” teszi a nézők elé, hogy megunhatatlanok a képsorok és némi idő elteltével újra és újra hívogatja nézőket és többszöri nézésre is élvezetes minden képkockája. Talán az irodalmi narráció, a tökéletes színészi játék, a jó rendezés, és a szenvedély képi megjelenítése teszi, hogy a film megunhatatlan klasszikus.