Sokunk számára ismerős a „jókislány” szerepe: a kedves, segítőkész, mindig mosolygós nő, aki figyel másokra, és mindent megtesz a harmóniáért.
Sokunk számára ismerős a „jókislány” szerepe: a kedves, segítőkész, mindig mosolygós nő, aki figyel másokra, és mindent megtesz a harmóniáért. Ez a gyermekkori tanult viselkedés – a feltételhez kötött szeretet és a megfelelési kényszer szerelemgyereke – felnőttkorban azonban gátat szabhat az önazonos, boldog életnek, és különösen negatívan befolyásolhatja a szexuális életet.
A jókislány-szindrómával élő nők számára a szexualitás gyakran nem az öröm és a szenvedély terepe, hanem egy újabb feladat, amit teljesíteni kell a kapcsolat harmóniájáért és a partner elégedettségéért. A tökéletességre törekvés, amely az élet minden területét áthatja, a hálószobában is megjelenik. Ahelyett, hogy a saját vágyaikra és testük jelzéseire összpontosítanának, állandóan a partnerük igényeit helyezik előtérbe, és aggódnak amiatt, hogy „elég jók”-e, megfelelő-e a teljesítményük.
A szexualitással kapcsolatos szégyen és bűntudat, ami sokszor a szindróma velejárója, korlátozza a természetes szexuális reakciót és a vágyat. A „jó lányok nem tesznek ilyet” hiedelme miatt nehezen, vagy egyáltalán nem tudják kimondani a saját igényeiket, nem mernek nemet mondani a kényelmetlen, vagy nem kívánt szexuális helyzetekre; sőt, gyakran szimulálnak orgazmust is, csak hogy a partnerük érzéseit ne sértsék meg, vagy hogy a „feladatot” minél jobban teljesítsék. Ez a konfliktuskerülő magatartás szexuális téren is megnyilvánul, ami hosszú távon érzelmi eltávolodáshoz, kiégéshez és frusztrációhoz vezethet, hiszen ezek a nők az igényeiket, szükségleteiket csak ritkán fejezik ki, így idővel a hiányérzetük és az ezzel együtt járó csalódottság és kiábrándultság egyre jobban nő bennük. Mindez pedig összeütközésbe kerül a „jókislányok” alapérzésével, hogy valamit ők rontottak el.
A „jókislány” szerep lebontása a kulcs a boldogabb élethez, a kielégítő szexuálishoz. Ez azzal kezdődik, hogy felismerjük és elengedjük a berögzült negatív hiedelmeket, amiket a jó, elvárt viselkedésről és a megfelelő szexualitásról tanultunk. Rendkívül fontos megtanulni határokat húzni – a nemet mondás nem udvariatlanság, hanem öngondoskodás. Emellett az őszinte kommunikáció a partnerrel elengedhetetlen, még akkor is, ha ijesztő és kényelmetlen. Ezek után pedig a legfőbb cél a szüségletkifejezés, a szexualitás esetében a vágyak megfogalmazása. A szindrómából való kilépés hosszú út, de lépésről lépésre elérhető, hogy a „jókislány” terhe helyett az önmagunkra figyelő, boldog nő kerüljön előtérbe, aki megengedi magának az örömteli, feltétel nélküli szexualitást is. Mindez pedig alapja egy jó párkapcsolatnak, ahol lehet nyíltan kommunikálni, érzéseket, vágyakat megfogalmazni, kérni és olykor nemet mondani annak megfelelően, hogy mitől éreznénk boldognak magunkat.