Itália Ölelése – 3.rész

Anna egyszer csak hidegnek érezte a levegőt.

Anna egyszer csak hidegnek érezte a levegőt. Talán elszunnyadt egy kicsit? Felült és körbenézett, de senkit sem látott a tetőn. Itt hagyta? Visszajön, vagy elment aludni? Nem értette a helyzetet. Hogy vette a bátorságot ez a férfi, hogy csak úgy ott hagyja őt az után a csodás vacsora után? Dabos Annát senki sem hagyja így ott! Kelletlenül szedte rendbe magát és elindult a szobája felé. Ahogy belépett az ajtón, meglepetten torpant meg. Halk zene szólt Zoltán szobája felől, melynek ajtaja résnyire nyitva volt. Egy pillanatig habozott, hátha a férfi eléje jön, vagy legalább meglátja a szobában, de nem mozdult semmi és senki. Közelebb lépett az ajtóhoz és kitárta teljesen. A zene nem is szobában, hanem a fürdőben szólt. A korábban félig kipakolt bőröndnek már a nyoma sem látszott. Az ágyon egy lap pihent. Közelebb lépett és meglátta rajta a nevét. Körbefordult a szobában, a férfi hátha figyeli valahonnan, de minden csendes volt. Kihajtott a papírlapot, és elolvasta.

Gyönyörű vagy, mint egy tavirózsa, mely elvarázsol. Kérlek, légy Te a víz tündére. Anyám, már megint valami giccsparádé, gondolta Anna, miközben a fanyar szájhúzás helyett némi mosoly jelent az arcán. Letette a papírt és a fürdő felé fordult. Most menjen be? Vajon Zoli benn van? És ha igen, akkor mi lesz? Dühös volt rá, hogy miért és hogyan hagyhatta fenn őt a tetőn.
A kíváncsisága végül nagyobb volt a dühénél.
A fürdő jóval tágasabb volt, mint az övé. Egy kisebb garzon simán elfért volna benne. Kicsit félhomály volt, mert csak a falakon lévő, fáklyát imitáló lámpák égtek halovány fel-fellobbanó fénnyel, mintha tényleg kisebb tűz lobogna. A márvány burkolaton és a sok aranyozáson megcsillant a fény és meleg sárgás fénnyel töltötte be a teret. A zene még itt sem volt olyan hangos, hogy zavarta volna. A fürdő közepén álló hatalmas kád tele volt vízzel, melynek a tetején rózsaszirmok és néhány virág formájú mécses úszott.
Anna csak állt a fürdő közepén és nézte a vizet, amikor észrevette a tükörre írt feliratot. Kérlek, fürödj meg! Továbbra is csak állt a fürdőszoba közepén és az egész szürreális napjára gondolt. Mit keres itt ő? Ki ez a férfi? Mi ez a fürdő? Miért nem akarta őt a tetőn? Ha otthon történik mindez vele, Budapesten, már biztosan hazament volna, de ez itt egy kicsit nehéz lenne és egyébként is, mi várja Őt otthon? Mordult egyet dühében, majd vetkőzni kezdett. Szétdobálta a ruháit, mintha legalábbis otthon lenne, majd bemászott a kádba. A víz meleg volt és kellemesen ölelte körbe. Furcsa volt, hogy nyugodtan ki tudta nyújtóztatni mindenét. Kényelmesen elfért. A meleg víz és a lágy zene ellazította és ő hagyta, hogy teljesen belecsússzon a kádba. Szerette hallgatni úgy a hangokat, hogy teljesen a víz alatt van. Utoljára otthon kislány korában tudott ennyire kinyújtózva a víz alá feküdni. Akkoriban mindig hajat akart mosni, mert akkor kapott olyan nagy vizet, hogy teljesen elbújhatott benne és látta, amint a haja lebeg mellette a kádban. Most ugyanúgy lebegett mellette, mint 30 évvel korábban és ugyanolyan tompán hallotta a zeneét, mint akkor régen édesanyja aggódó hangját. Anna, emeld fel a fejed! Nehogy megfulladj nekem. Nem hallod? Emeld fel a fejed!
– Anna! Anna! Anna! – csak a sokadik szólításra esett le, hogy nem édesanyját hallja, hanem egy férfi szólítja. Kiemelte a fejét, és ahogy kinyitotta a szemét, Zolit pillantotta meg.
– Már azt hittem, újra kell, hogy élesszelek. Bár a mesterséges lélegeztetés igazán jól megy. – mondta a férfi, miközben huncut mosoly játszott a szája sarkában.
Anna kitörölte a szeméből a vizet és a férfira nézett, aki alsónadrágban ült a kád szélén.
– Megengedi a hölgy, hogy megmossam a hátát? – kérdezte Zoli, ám a választ már nem várta meg, hanem finom mozdulatokkal mosni kezdte a nő vállát.
Anna kicsit elhúzódott és átült a kád túlsó végébe, szembe a férfival. Nem szólt semmit, de a szeme beszélt helyette. Düh és harag volt benne. Hiába volt a férfi modora olyan simulékony, már kezdett kicsit elege lenni belőle. Vele nem lehet így bánni!
Zoltán megérezte a nő dühét, de nem zavarta. Ismerte jól a szebbik nem reakcióit, olvasott a női arcokról, testekből. Fölállt a kád széléről, levette az alsónadrágját és belépett a kádba. Szemben ült le Annával, de figyelt rá, hogy ne érjen a nőhöz. Nézte egy percig a szemét, figyelte a tekintetét, hogy felenged-e. Anna tartotta magát. Szavak nélkül tett szemrehányást a férfinak.
– Mit szólnál egy igaz ötöshöz? –kérdezte a férfi, miközben a szemöldökét is kérdőre húzta.
– És az mi lenne? – érdeklődött Anna, talán kedvesebben, mint szerette volna.
– Öt kérdést tehetsz fel nekem és én is annyit neked és a válaszoknak igaznak kell lennie. Benne vagy? Te kezdheted a kérdezősködést és én őszintén válaszolok, bármit is szeretnél megtudni.
– Miért vagyok itt veled? – szalad ki a kérdés Annából, anélkül, hogy átgondolta volna.
A férfi, mintha tudta volna, hogy ez fog következni, magabiztosan húzódott közelebb a nőhöz. Kezével megkereste annak lábát, és hogy nagyobb hangsúlyt adjon a szavainak, finoman masszírozni kezdte a nő talpát.
– Az első pillanatban tudtam, hogy akarlak téged, amikor beléptél a bárba tegnap este. Olyan szép voltál és olyan szomorú. Azt éreztem, hogy vigasztalni, oltalmazni szeretnélek.
A férfi őszintének tűnt és Anna hinni akart neki. Becsukta a szemét, mert Zoli egyre intenzívebben masszírozta a talpát, pont a fájó, érzékeny pontokra találva, mintha pontosan tudná, hol és hogyan esik neki jól. A férfi hangja szakította félbe a pillanat varázsát.
– Én következem! Mit szeretnél kapni egy férfitól?
Anna habozott a válasszal. Valami egyszerűbbre számított. Talán a családjáról, vagy a munkájáról.
– Tudja, hogy mit akar, és nem adja fel soha a vágyait! Én legyek a mindene és harcoljon értem. A tenyerén hordozzon, de ne legyen anyámasszony katonája. Egy férfit akarok, nem egy gerinctelen kétéltűt. Vágyon a közelségemre, de hagyjon élni.
– Ó, szóval vigyen el egy lakatlan szigetre és a két kezével építsen neked házat és vadássza le az ebédnek valót, miközben minden nap elcsábít és kényeztet?
– Tudod mit? Igen, ilyen legye!
– Mi a Te második kérdésed?
– Ki az a Fogas Zoltán, mivel foglalkozik?
– Fogas Zoltán vagyok, egy 45 éves, rém sármos üzletember, aki bolondul egy édes lány után, aki olyan komisz vele.
Hogy nyomatékot adjon a humoros megjegyzésének, megmarkolta Anna lábát és egy határozott mozdulattal az ölébe húzta a lányt. A nő érezte az izmos karok határozottságát és a férfiasság keménységét. Büszke volt magára, hogy fel tudja tüzelni a férfit, hogy az vágyik rá. Engedte, hogy a férfi határozottan magához szárítsa és csókolja, megszívja a nyakát. Puhák voltak az ajkai és nagyon céltudatosa. Anna megpróbálta megcsókolni a férfit, de az a hajánál fogva hátrahúzta a fejét. Határozottan, de nem durván tartotta, miközben nyelvével végigfutott a nyakán, majd engedett a szorításon és hagyta, hogy a nő ránézzen. Magabiztosságot olvasott Anna a férfi szeméből, aki közelebb hajolt és megharapta a nő ajkát, de nem csókolta meg, hanem a füléhez hajolt és belesuttogott.
– Légy az enyém! Akarlak téged!
Anna érezte, ahogy a férfi kinyitja a száját és szól. A meleg, nedves levegő borzolta a fülét és erezte, hogy Ő is akarja. Érezni szeretné. Válasz helyett a férfi csípőjéhez dörzsölődött, miközben kis köröket leírva összesúrlódott testük. A férfi két kezét a nő feneke alá tette, majd kissé megemelve ráültette kemény péniszére és hagyta, hogy a nő lentebb csússzon, mígnem teljesen kitöltötte. Anna élvezte, ahogyan a férfi feszíti, és ahogyan a csiklója szabadon dörzsölődött a férfi testéhez.
– A mellem kérlek. Csókold! – kérte Anna a férfit.
Zoltán azonban nem hagyta, hogy irányítsák. Ujjait a szájába vette, hogy benedvesítse azokat és így körözött mutatóujja a nő mellbimbóján, majd erősen megcsípte azt, és amikor látta, hogy a nő élvezi, morzsolgatni kezdte az ujjai között a kemény mellbimbót. Anna közben finoman mozgott körbe, hogy érezze, élvezze, ahogy a férfi ágyéka, erős szőrzete simogatja a csiklóját. Megfogta a férfi kezét, ujjait összekulcsolta annak ujjaival és kissé hátrébb döntötte a férfit. Megtámasztotta kezét a kád oldalában, hogy még jobban rádőlhessen a férfira, hogy még jobban összeérjen a csípőjük és a csiklóját még jobban izgathassa a férfi teste, miközben ő finoman mozgott előre-hátra és körbe-körbe. Vágyott rá, hogy a férfi a szájába vegye a mellét és megszívja a mellbimbóját, így megfogta annak fejét és a mellére húzta, hogy nyomatékot adjon kérésének. A férfi végül engedett és erősen megszívta a nő mellét, majd fogai közzé szorítva harapta meg. Anna felsikoltott a kéjtől, mely elemi erővel hatott rá, ahogy teste legérzékenyebb pontjai a legintenzívebb ingereket kapták. Pont olyan volt az orgazmusa, amire nagyon vágyott. Kéje első hulláma után intenzívebb mozgásba kezdett és fel-le mozogva szorította, majd engedte hüvelye a férfi péniszét, aki behunyt szemmel, a kád oldalába kapaszkodva élvezte, hogy Anna teszi a dolgát. Hagyta, hogy a nő úgy mozogjon, ahogy neki jó, majd amikor már érezte ereje végét, akkor megfogta a nő csípőjét és erősebben mozgatni kezdte. Kiemelte, majd visszaengedte a finom női testet kemény hímvesszőjére, majd egy utolsó erős döféssel adott utat kéjének és nem volt rest hangosan felnyögni, hogy remegett bele a fürdőszoba.
Anna boldog és elégedett volt. A férfi mellkasán pihent és hagyta, hogy az simogassa a hátát és a fenekét. Tudta, nem csak neki volt csodás orgazmusa, de a férfi is kielégült.
– Jöhet a következő kérdés? – suttogta a férfi.
– Ha még van kérdésed, akkor igen.
– Velem maradsz?
– Persze, hogy mennék haza egyedül? –viccelődött a nő.
– Nem csak mára gondoltam!
Anna kissé eltolta magát a férfitól és a szemébe nézett. Megpróbálta kitalálni, mi járhat annak a fejében. Talán viccel, vagy teszteli őt? Hiszen nem is ismerik egymást.
– Hogy gondolod? – kérdezte kissé bátortalanul.
– Maradsz? Én szeretném!
– Kifejtenéd, mire gondolsz?
– Mi lenne, ha nem mennénk haza hétfőn? Ha velem maradnál? Én akarom!
Anna fejében cikáztak a gondolatok, de csupán egyetlen percig.
– Tudod mit, maradok! –adta meg a határozott választ.
– Felhívsz valakit a nagy hírrel?
– Ugyan kit? Nem nagyon van kinek elmondani!
A férfi magához húzta a nőt és erősen megölelte. Beletúrt a hajába és erősen tartotta, mintha nem akarná többet elengedni.