Taxira számított, de egy sofőr várt rá.
Taxira számított, de egy sofőr várt rá. Zoli a saját autóját küldte érte. Anna útközben elővette a telefonját, hogy a facebookon megkeresse Zolit, de nem járt sikerrel. Talán van a nevében egy néma h? Nem, így sem jó. Semmit sem talált a férfiról. Alig fél óra alatt tette meg a reptérre vezető utat az A8.
Amikor Anna kiszállt az autóból, egy pillanatra átfutott rajta, hogy mi lesz, ha nem lesz ott Zoli, ha egy felültetés volt az egész, vagy ha esetleg meg sem ismeri, vagy mégsem szeretne vele menni. Határozottan lépkedett arany szandáljában a zsúfolt terminálban, amikor valaki finoman megérintette a kezét.
– Illik ilyet, csak úgy simán elmenni mellettem? – mosolygott komiszul a férfi.
Bár Anna azt gondolta reggel, hogy nincs sármosabb férfi a világon, mint Zoli, most, hogy halványkék ingben és szürke nadrágban látta, még sokkal vonzóbbnak találta.
– Én, nem akartam – kezdett szabadkozni Anna, de Zoli gyorsan leszerelte. Átölelte és szinte érintette az ajka a nő fülét, ahogy közel hajol hozzá.
– Viccelek kicsim, nem láthattál, de szeretem, amikor egy nő zavarban van.
Anna dühös lett. Nem szereti, ha naiv kislánynak nézik és azt, ha becézgetni kezdik, azt kimondottan utálja. Már nem is akart utazni, talán soha nem is akart elmenni Zolival Rómába, de hogy ebben a pillanatban menekülni akart, azt biztosan tudta. Megpróbálta eltolni a férfit, de az nagyon is határozottan tartotta őt.
– Menjünk, majd civakodni ráérünk később!
Annának szokatlan volt a férfi hozzáállása. Olyan határozott volt, amihez Anna nem volt hozzászokva. Általában Ő volt az, aki döntött bármiben is az életével kapcsolatosan. Lehet, hogy azért gyengült el, mert Áron szakított vele, vagy ez a férfi valami olyat tud, amit eddig senki? Lehet, hogy egy valódi hús-vér férfival van dolga, aki nem hagyja, hogy irányítsák? Bár, ami igaz, reggel nagyon is férfi volt a talpán. A gondolattól kissé elmosolyodott, és Zoli azonnal észre is vette a változást.
– Látod, milyen elbűvölő vagyok? Máris mosolyt csaltam az arcodra.
Anna szeretett volna dühös lenni, de nem tudott. Azok a nagy barna szemek nem engedték.
A repülőn már meg sem lepődött, hogy nem holmi turista osztályra szól a jegyük. Az ablakon bámult kifelé, miközben szállt fel a gép, égészen addig, amíg Zoli meg nem fogta a combját és el nem kezdte simogatni. Izgató volt az érintése, különösen úgy, hogy tudta, mások is láthatják. Lehunyta a szemét, hogy jobban elvezhesse az érintést. Gondolatai a reggeli „ismerkedéshez” kalandoztak. Azon gondolkodott, hogyan tudta a férfi ilyen gyorsan megszerezni Őt, miközben arra vágyott, hogy Zoli keze fentebb csússzon. Rátette a kezét a férfiéra és irányítani próbálta, de az nem hagyta, hogy eltérítsék. Anna mélyet sóhajtott és kinyitotta a szemét. Oldalra fordult és a férfi mosolyával találkozott. Zoli közel hajolt hozzá.
– Szeretem, amikor valaki nem tud betelni velem.
Annát egyszerre dühítette és vonzotta a férfi pimaszsága és határozottsága. Elfordította a fejét, de nem tolta el Zoli kezét. Így voltak akkor is, amikor a stewardess melléjük lépett.
– Két pohár bort kérnénk, fehéret, szárazat. –adta le Zoli a rendelést.
Anna elmerengett. Vajon miért nem kérdezi meg, hogy én mit szeretnék? Honnan tudja, hogy jó nekem a fehér, száraz bor? Szerette volna elutasítani a bort, vagy legalábbis kicserélni a stewardessel, de az volt az igazság, hogy nagyon is jól választott Zoli.
– Mire szeretnél inni Kicsi? –kérdezte Zoli
– Ezt nem Te mondod meg? – gúnyolódott Anna.
Zoli azonban nem vette fel a megjegyzést.
– Én tudom, mire lenne jó inni, de szerettem volna hallani a Te kívánságodat is.
– Akkor igyunk Rómára? – vetette oda Anna.
– Én szeretnék arra inni, hogy eljössz velem. Köszönöm neked. – mondta kedvesen a férfi.
Anna úgy szeretett volna visszavágni, beledöngölni a férfit a földbe, hogy mit is gondol magáról, hogy azt hiszi, ismeri Őt és rendelget itt neki. Ő ugyan nem lesz senkinek sem a macája, de nem tudott sem mondani, vagy tenni. Volt valami ebben a férfiban, amitől elcsendesedett, miközben a lelkében nagyon is dúlt a vihar. Miért köszöni meg, hogy eljöttem vele? A férfi megsimította a kezét és Anna érezte, ezzel újabb csatát veszített. Ez a férfi állandó fegyverletételre kényszeríti.
A bor után kissé elbóbiskolt és gondolatai Áronnál jártak. Látta a közös házukat, a boldog nyaralásukat, de Áron arctalanná vált és egy pillanatban eltűnt, otthagyva őt a sivatag közepén. Körbeforgott, de nem látott senkit sem. Ordítani próbált, de nem jött ki hang a torkán, majd zuhanni kezdett és mielőtt bárhol is földet ért volna, rémülten nyitotta ki a szemét. A férfi is lehunyt szemmel pihent mellette, de nem Áron volt az, hanem egy vonzó ismeretlen. Nyugodtabban kezdte venni a levegőt és látta, hogy az övek becsatolását jelző lámpa ébreszthette fel. Ezek szerint hamarosan megérkeznek.
A reptéren egy sofőr várt rájuk, aki elvette a csomagokat, majd az autóhoz kísérte őket. Amíg a sofőr bepakolt, Zoli kinyitott az ajtót Annának, majd beszállt mellé az autóba. Megfogta a lány kezét és rámosolygott.
– Most jársz először Rómába? – tudakolta.
Anna szerette volna azt mondani, hogy nem, hogy már ezerszer is járt itt, sőt ki szokott ugrani, bevásárolni, csak úgy, de ez nem volt igaz.
– Igen, most először. – vallotta be, talán kicsit szemérmesebben, mint szerette volna.
– És Te?
– Én gyakran megfordulok itt. Van némi üzleti érdekeltségem is erre, de ez most lényegtelen. – mondta a férfi, miközben megszorította a nő kezét.
Az autó gyorsan haladt, egészen a belvárosig, ahol hatalmaz forgalom és hangzavar várt rájuk. Dudáltak az autók és úgy tűnt, mintha mindenki kiabálna. Anna csak bámult kifelé és nézte a fényeket, az ismeretlen utcákat. Szeretett új helyekre utazni. Olyan ismeretlen először minden, aztán lassan bejárja az utcákat, a tereket és néhány nap után már úgy fordul be a közeli sarkon, mintha mindig is arra járt volna. Olyan, mint a párkapcsolat. Először vonzó, idegen a másik, aztán megismered az arcának apró redőit, testének rezdüléseit és már egyetlen pillantásából tudod, hogy mit szeretne, hogy mire gondol. Annában kavarogtak az érzések. 24 órával korábban még azt sem tudta, hogy Fogas Zoltán a világon van, most pedig itt autózik vele Róma utcáin. Az autó bekanyarodott a Via di Ripettara, mely szűknek tűnt, mintha egy budapesti, belvárosi kis utcában lennének. Ennél jobban már csak akkor lepődött meg Anna, amikor az autó egy még szűkebb, szinte már sikátor-szerű utcácskába kanyarodott be. Olyan szűk volt a hely, hogy a legtöbb magyar autós meg sem próbált volna itt végig menni. Ha lehúzták volna az ablakot és kinyújtják a kezüket, akkor biztosan elérik a házak falát. Az autó lassan fékezett és megállt. Anna eltűnődött rajta, hogy vajon most mi lesz, ha jön mögöttük valaki. Hogyan fog továbbmenni? Kiszálltak az autóból és egy közel jelentéktelennek tűnő üvegajtón át beléptek a Villa Rome fogadóterébe. Márványpadló, antik bútorok, aranyozott díszítés, hatalmas kristálycsillár és mindenhol a bordó és az arany szín uralkodott. Kicsit giccsesnek tűnt Anna szemében a berendezés, de egyszerre melegnek és vendégszeretőnek is. A recepciós nagy mosollyal fogadta őket és talán még meg is öleli Zolit, ha a pult nem állja útját. Látszott, hogy nem most látja először a férfit, sőt jól ismeri. Anna furcsán érezte magát, hogy mint egy bábu csak viszik ide-oda, mintha ő csak valami tárgy lenne. Amikor felértek a szobájukba és az ajtó becsukódott, Zoli kézen fogta Annát és a teraszra kísérte. A szoba, mely valójában egy két hálószobás, két fürdős hatalmas lakosztály volt, a szálloda legfelső emeletén kapott helyet, csodás kilátással a folyóra és a Bazilikára. A férfi hagyta, hogy Anna körbenézzen és rácsodálkozzon a város szépségére. Már sötét volt, de az éjszakai fényekben csodásnak tűnt a Bazilika kupolája. Zoli maga felé fordította a nőt, majd közel vonta magához. Tarkóját átfogta ujjaival és megcsókolta. Utána kicsit engedve szorításán Anna arcát a két kezébe fogta, úgy nézett a nő szemébe.
– Hogy tetszik? – kérdezte.
– Csodás. Mintha álmodnék! – felelte Anna.
– Nagyon is valóság és Te vagy itt az igazán csodás. – válaszolta a férfi és kezeivel végigsimította a nő arcát, mintha vakként szeretné feltérképezni vonásait.
Anna behunyta a szemét és figyelte, hogy mi történik. Zoli kezének érintését érezte a homlokán, a szemein, az orrán és az ajkán. Nem tudta megállni, hogy ne engedjen ajkainak kissé kifordulni a férfi keze között, így érezte, ahogy nedves lesz a férfi ujja, amint végigfut a száján. Amikor a nyakához ért, kissé hátra hajtotta a fejét, hogy minél hosszabban érezhesse az érintést.
– Szeretnél megfürödni a vacsora előtt? A tetőteraszon terítenek nekünk fél óra múlva. – kérdezte a férfi, miközben keze végigsiklottak Anna testének oldalán, a vállaitól egészen a csípője vonaláig.
– Igen, szeretnék. – válaszolta Anna.
– Rendben, akkor várlak a tetőn 30 perc múlva. – mondta a férfi és magára hagyta Annát.
Az lakosztály ugyanúgy aranyban és bordóban pompázott, mint a fogadótér, de sokkal modernebb berendezéssel, bár az aranyozás a tükör keretéről és az asztal, valamit a székek lábáról Anna szerint elhagyható lett volna, de összességében úgy érezte magát, mintha egy palotában lenne. Gyorsan lezuhanyozott, majd belebújt abba a fekete estélyibe, amit annyira szeretett, és amit mindig elismerő férfiszemek szoktak kísérni. Azon gondolkodott, hogy vajon miért szálltak meg ekkora lakosztályban, vajon miért külön-külön hálóba vitték a csomagjaikat és vajon mit csinálhat most a férfi? Ránézett az órájára és még volt 5 perc a megbeszélt időpontig. Gondolta, benéz Zolihoz, hátha felmehetnek együtt a tetőre. Kopogott a háló ajtaján, de nem érkezett válasz, így benyitott a szobába. A férfi nem volt a szobában, de a csomagja egy részét már kipakolta. Az asztalon a jegyek és az útlevél mellett egy telefon feküdt, melynek kijelzőjén egy üzenet látszott. Annának nem kellett a telefonhoz érnie, hogy lássa a szöveget, ami csupán ennyi volt: Holnap a szokott helyen.
Vajon mi lehet ez és miért hagyta itt a telefonját? Kivel akar holnap találkozni? Nem egy üzleti megbeszélésre invitáló üzenetnek tűnik, de akkor mi lehet? Ahogy kifelé tartott a szobából, rá kellett jönnie, hogy semmit sem tud erről a férfiról.
A tetőre felérve, páratlan látvány tárult elé. Gyertyák és lámpionok világították meg az asztalokat, de csupán egyetlen helyen volt teríték. Az asztalok mellett kényelmes kanapék hívogatták a kilátásban gyönyörködőket és a pihenni vágyókat, de nem is Rómában lennénk, ha a tető közepén ne lett volna egy kis szökőkút, melyben csordogált a víz. Zoli háttal állt Annának és éppen telefonált, miközben a kezében egy pohár bor volt.
– Rendben Erika, akkor még küld el azokat az e-maileket és ma már nem lesz szükségem rád. Köszönöm. Szia.
A férfi közben megfordult és meglátta Annát. Elismerően nézett végig rajta, majd a kezébe adta a borospoharat.
– Éhes vagy? Azonnal érkezik az előétel. Köszönöm, hogy ilyen gyönyörű vagy – mondta a nőnek, miközben ő is felvett egy poharat az asztalról.
– Imádom ilyenkor Rómát. Otthon már hűvösek az esték, már nem esik jól kinn a szabadban naplemente után, de itt még izzik a levegő. – mondta a férfi, miközben ő is körbenézett.
Közelebb lépett Annához, majd belecsókolt a nő nyakába, és hátulról átölelte.
– Érzed, milyen lüktető ez a város? – súgta a fülébe, miközben a szoknyája alá nyúlt és elkezdte húzni felfelé a kezét.
Lassan simította végig a belső combját, majd félretolva a nő bugyiját, néhány ütemet dobolt az ujjaival. Elhúzta a kezét, visszarendezte Anna ruháját, majd ujjaival végigsimította a száját és beleivott a poharába.
– Szerintem üljünk asztalhoz. – javasolta, miközben odakísérte a nőt. Kihúzta számára a széket, majd ő is leült.
A pincér salátát, majd rizottót hozott és végült tiramisut. A fehérbort, mint minden mást is a férfi választotta. A vacsora után a terasz szélén lévő kanapéra telepedtek és nézték, ahogyan a város a lábaiknál hever. Már a harmadik pohárnál tartottak, miközben mindenféle csacskaságról beszélgettek. A legutóbbi mozifilmről, az otthoni olasz éttermekről, a római forgalomról. Olyan könnyed hangulatban telt az este, hogy Anna meg is feledkezett a furcsa üzenetről. Lebűvölte, talán el is varázsolta a férfi. Azt is szinte természetesnek vette, hogy beszélgetés közben a férfi levette a lábáról arany szandálját és simogatta, masszírozta a lábát, miközben néha megcsókolta a lábfejét. Magához vonva, kézfejével követte Anna lábának ívét, de amint elérte a combja tetejét, visszafordult, hogy újra kezdhesse a kényeztetést. Anna beszélt, válaszolt a férfi kérdéseire, de alig tudta követni, hogy miről is beszélgetnek. Érezte az érintéseket, azt a különleges intim közeget, mely ezen a római szállodai tetőn csak az övéké. Amikor ránézett a férfira, látta rajta, hogy az élvezi, hogy a nő elvész a kezei között, hogy nem tudja, miről is beszélnek. Amikor Anna már nem is válaszolt, akkor nem fordította vissza a kezét, hanem hagyta, hogy fentebb csússzon, elérve Anna hasát, majd melleit. Finoman leemelte a nőről a ruhát és csókolni kezdte a feje tetejéről haladva. Csókolta a homlokát, az arcát, a nyakát, míg harapta az ajkát és a mellének bimbóját. Simította a mellének, hasának vonalát oldalt, miközben harapta a bugyijának domborulatát. Amikor a lábához ért, nyelvét végighúzta a nő talpán, majd felállt és töltött egy pohár bort. Miközben belekortyolt a borba, nézte, ahogyan a nő fehérneműben, hátrahajtott fejjel feküdt előtte. Tudta, hogy bármelyik pillanatban a magáévá tehetné, a nő nem ellenkezne, sőt akarná, hiszen látta, mennyire kívánja őt, de neki már tervei voltak.
