Hajdanában a házasság sokszor egy gazdasági egység volt, amikor is nem a szerelem volt az elsődleges szempont.
Hajdanában a házasság sokszor egy gazdasági egység volt, amikor is nem a szerelem volt az elsődleges szempont. Arról úgy gondolták, hogy majd idővel kialakul. Ma pont az ellenkezőjét mondjuk/gondoljuk. Ha szeretünk valakit, akkor majd megtanulunk együttműködni.
Ma fontosabb a romantikus vonzalom, hogy meglegyen az a bizonyos bizsergető érzés, mint hogy egy egységet alkosson a pár. Az majd kialakul később. Mégis most, hogy már mindenki saját maga választhatja meg a párját, eldöntheti kivel kíván élni egyre jobban növekszik a válások száma. Vajon mi lehet ennek az oka?
Régen ágytól és asztaltól váltak, ha nem volt sikeres a szövetség, az együttműködés, a házasság. Ma, amikora házasság egy érzésre van alapozva és saját magunk döntése áll a középpontba, akkor a válás egy elementáris erejű csalódással, önmagunk egy darabjának az elvesztésével jár. Nem csak a másikban csalódunk, hanem önmagunkban is. Az érzéseinkben, a döntésünkben vetett bizalmunkat veszíthetjük el és éppen ezért sokkal nehezebb és fájdalmasabb ma egy válás. Régen létbizonytalanságot adhatott a válás, ha valakinek a felemelkedést, a biztos hátteret adta a partnere, ma az érzelmi biztonságunkat veszítjük el, ám egyre több kapcsolatnál láthatjuk, hogy mindkét területen veszteség éri valamely félt, elsősorban a nőket. Régen a férfi valódi családfenntartó volt. Ő volt az egyedüli pénzkereső, vagy a vagyon, cím, rang birtokosa, míg a nő az otthon melegét biztosította. Ez később megváltozott egy kétkeresős családmodellé, amikor a válás bár rontott a nők gazdasági helyzetén, de nem kellett az eredeti családjuk eltartásában bízniuk, hanem még ha sokan nehezen is, de tudtak gondoskodni magukról, családjukról. Manapság ez a családi felállás sok házasságban átalakulóban van. A nők egy jelentős része nem tud dolgozni, vagy nem szükséges hogy dolgozzon, így számukra a válás egy fokozott veszteséget jelent, hiszen az érzelmi elbizonytalanodás mellett a létbizonytalanság, de legalábbis a házasság alatti életszínvonal elvesztése is veszélyezteti.
A veszteségélmény átalakulása mellett a válás ma azért is nehezebben feldolgozható krízis az életünkben, mert megváltozott az a közeg is, melyben élünk, mely a hátteret, a biztonságot adja, adhatja. Régen egy nagy család élt együtt, vagy elérhető közelségben egymáshoz. Állandóan volt segítség, ha más módon nem, akkor a minták által, hogy miképpen kell/lehet működnie egy családnak, hogyan oldják meg a problémákat, nehézségeket. Sokszor 3-4 generáció lehetett hatással egymásra. Ezzel szemben ma nukleáris, elszigetelődött családokban élünk, ahol csak a pár és a gyerekek alkotnak egy egységet és még a szülőktől is messze vannak, érzelmileg és sokszor fizikailag is, nem hogy a nagyszülőktől. Ez által sokkal kevesebb mintát, példát láthatnak maguk körül és kevesebb a lehetőség a megoldásra is, hiszen nem hallják, látják a felmenők életét, tanácsait, hanem maguk próbálnak meg boldogulni, a legtöbbször segítségkérés nélkül. Amikor pedig válásre kerül a sor még inkább erősödik bennük az egyedüllét, az elszigetelődés érzése.
Ma tehát a válás bár egyre elterjedtebb, hiszen szinté minden második párt érint, mégis egy nagyon nehéz időszak, amikor olyan krízissel kell megbirkóznunk, amire nem lehet igazán felkészülni. Egy olyan veszteségélmény ez, amelyben saját érzéseink, döntéseink fájdalmát is fel kell dolgoznunk a szeretett lény elvesztése mellett.
