Vicky Cristina Barcelona (2008) amerikai-spanyol film

Egy hedonista férfi és három teljesen különböző, érzéki, vonzó nő találkozása a szépséges Spanyolországban, melyet körülleng a misztika, a fülledt, vágyakkal teli szerelem és a könnyeket csaló gitármuzsika.

Egy hedonista férfi és három teljesen különböző, érzéki, vonzó nő találkozása a szépséges Spanyolországban, melyet körülleng a misztika, a fülledt, vágyakkal teli szerelem és a könnyeket csaló gitármuzsika. Ezt a hangulatot varázsolja elénk Woody Allen egy jellegzetesen nem Woddy Allen-filmmel.

Rendező – Woody Allen
Forgatókönyvíró – Woody Allen
Vicky – Rebecca Hall
Christina – Scarlett Johansson
Juan Antonio – Javier Bardem
Maria Elena – Penélope Cruz

Az alkotás olyan szép metszetet ad a mozgófilm és az írott szó találkozásából hogy nem tudjuk levenni a szemünket a képekről (természetesen köszönhető mindez a szép táj mellett az nagyszerű operatőri munkának is); és az irodalmi gondolatok gyönyörködtetik a fülünk által a lelkünket. Ám, annak, aki szereti a színészi játék és a képi világ által maga kitalálni, megérteni a karakterekben dúló érzéseket, gondolatokat, az talán nem fog örvendeni a filmet kísérő narrációnak.

A film hangulatában keveredik a művészvilág keserédes világlátása a realizmussal, a vágyódás, az élet értelmének keresése a megélt pillanatok szépségével; és mindezt a kommersz filmek kedvelőinek is kedvezve, olyan jó összhangban láttatja a film, hogy mindenki számára egy élvezetes másfél órát biztosít a romantikus filmek kategóriájában.

Nekem a férfi főhős alakja olyan volt, mintha egy életigenlő Walt Wittman vers öltött volna testet benne. Oly nyílt és őszinte, hogy még akkor sem lehet rá haragudni, amikor a bemutatkozással egy időben egy vidéki kiruccanásra és egy forró szexuális együttlétre invitálja Vickyt és Cristinat. Olyan nagyon szeretné megélni, átélni az élet minden pillanatát, hogy azt érezzük, ilyen életet szeretnénk mi is. Azt a romantikát, szenvedélyt sugallja Juan Antonio, melyre nyíltan, vagy titkon szinte minden nő vágyik; így aztán lehetetlen ellenállni szomorkás, titkot és vágyakozást rejtő szemeinek, gesztusainak. Még akkor is ellenállhatatlan, ha egész lényét, létezést átszövi Maria Elena, volt felesége, akivel szenvedélyes, mindent elsöprő szerelmi viszonya a film második felében elénk is tárul, Penélope Cruz csodás játékában.

Olyan szerelem az övék, mely nélkül nehéz élni, de ezzel együtt el is emészti a benne lévőket. Maria Elena egy igazi lelkesedő, lelkesítő művész, aki nem ismer határokat az élet semelyik területén, így a szerelemben sem. Számára, akár csak Juan Antonionak egy inspiráló szerelmi hármas oly természetes, mintha az élet legtermészetesebb velejárója lenne. Ám míg a két festő fürdőzik a harmónia ezen rendjében, addig Cristina, aki mindenben a nagy érzelmeket, önmagát, az önkifejezésének megfelelő módját keresni, lassan kiszakadni vágyódik belőle. Így aztán a szerelmi hármasuk amilyen gyorsan összekovácsolódott oly gyorsasággal törik darabjaira és mindenki éli tovább korábbi életét.

Vicky, aki Cristinaval ellentétben nem önismereti utazásnak szánja a 2 hónapos barcelonai vakációt, hanem a házassága előtti szakdolgozatírás időszakának, lelkének és vágyainkat legmélyebb, eddig elfojtott, soha nem látott, és ismert mélységeivel szembesül, amikor realisztikusságával ellenáll Juan Antonio csáberejének, majd minden ellenállását lebontva annak karjaiba omlik, hogy ízelítőt kapjon a szenvedélyből. A Juan Antonioval való szenvedélyes szeretkezés fellobbantja benne a vágyat egy másik, addig megvetéssel szemlélt élet felé.

Vajon feladja ezért biztos kapcsolatát, hátat fordítson a házasságnak? Szerencsére nem hagyja nyitva érzései kételyének kapuját, mert egy újabb szerelmi próbánál szembesül vele, hogy Juan Antonio és Maria Elena élete nem az övé, számára nem ez, hanem az elköteleződés szépsége jelenti a jövőt. Így hát némi önismerettel, sok megélt szenvedélyes pillanattal gazdagodva tér haza Vicky és Cristina, búcsút intve Barcelonának és a múló kalandnak…