A szabadság ötven árnyalata (2018) amerikai film

Immár teljes filmben is az erotikus trilógia, melyben Mr.

Immár teljes filmben is az erotikus trilógia, melyben Mr. Gray a játszószobájába invitálja a nézőket és a záró epizódban már feleségeként viszontlátott Anastasiat. Aki esetleg még nem hallott róla, E.L. James nagysikerű regényei nyomán született meg a filmes trilógia, melynek két főszereplője Dakota Johnson és Jamie Dornan. Az egyszerű és az eleinte visszahúzódó Anastasia és a dúsgazdag, gátlástalan, BDSM-függő Christian szerelmi története ez, a megismerkedéstől, a szexuális összhang megtalálásán át a házasságig. Ezúttal is le szeretném írni, hogy nem olvastam a könyvet, mely a film alapját adja, így nem is fogom hasonlítgatni a két műfajt vagy keresni, hogy mi maradt ki a moziból, ami a papírlapokra rákerült.

A filmes trilógia záró darabja azt hiszem elveszítette azt, amiben az első kettő jó volt, mégpedig Mr. Gray karakterét. Nevezhetjük ez jellemfejlődésnek is, hogy miképpen jut el az önző, egocentrikus, hedonista, szexmániás üzletember a szerető, gondoskodó férjszerepig, de ebben az esetben a szereplő jelleme egy másik szempontból nem stimmel. A szerep szerint Christian egy BDSM-ben járatos, a szex ezen formáját igazán élvező férfi, akinek kell ez a fajta „adalék” az intimitásba. A harmadik filmben azonban ez mintha már nem lenne olyan erős, sőt mintha az is másról szólna, ami megmarad belőle. (Itt még inkább szembetűnő, hogy a szerző mit sem tud a BDSM-ről.)

A film erőssége lehet, ha valaki e miatt nézi, hogy sok benne az erotika, a túlfűtött jelenet. Olyannyira, hogy azt a kis akciót, ami van a filmben, olyan, mintha az utolsó negyedbe bezsúfolták és összecsapták volna. Mintha a készítők is tisztába lennének vele, hogy aki erre a filmre beül, az bizony az erotika miatt teszi. Kicsit olyan, mintha nem történne semmi sem ebben a filmben, miközben ez azért sem igaz, de mégis ezt a hatást kelti. Bevallom, nekem csalódás volt a záró darabja a trilógiának, miközben az előzőek tetszettek, mint erotikával fűszerezett romantikus filmek. Kicsit sótlanak voltak a szereplők, kicsit lagymatag a történet, melyet a szép európai helyszínek sem tettek sokkal jobbá. Egyszóval, vágykeltő erotikus filmnek tökéletes, de ezen túl ne nagyon várjon többet a kedves néző, de valljuk be, pont az előbbi az, ami miatt ezt a filmet megnézték és meg is fogják sok- sok ezren.