SZTTE – Etikai kódex

Párterapeutáink minden esetben a Szexológiai tudományos társaság egyesülete által meghatározott etikai kódex szerint járnak el.

BEVEZETÉS

1, A Szexológiai Tudományos Társaság Egyesülete (továbbiakban SZTTE) Etikai Kódexének (továbbiakban EK) hatálya kiterjed a SZTTE minden tagjára, így a kiképző szexuálterapeutákra, a szexuálterapeutákra, és a képzésben résztvevő jelöltekre (az EK szövegezésében a továbbiakban összefoglalóan: szexuálterapeuta) egyaránt. Az EK „nem törvény, nem jogi norma, hanem egy önszabályozó eszköz, melyet nevezettek a SZTTE-be való belépésükkor magukra nézve érvényesnek tekintenek.

2, Az EK rendelkezései a SZTTE-be való Belépési Nyilatkozat elküldésének pillanatától vonatkozik a nyilatkozóra, valamint a szexuálterapeuta képzésbe bevont jelöltre is. A képzést tartók felelőssége a képzésben résztvevők figyelmét felhívni a rájuk is vonatkozó etikai szabályokra és azok betartására.

MEGÁLLAPÍTÁSOK

1, A terápia a páciens bejelentkezésétől az utolsó utánkövető találkozásig tart.

2, Amennyiben a szexuálterapeuta úgy érzi, hogy páciense már képes kezelni a problémáit vagy nem lát esélyt további javulásra, köteles tájékoztatni páciensét a terápia eredményéről és a további találkozások szakmai szükségtelenségéről.

3, A szexuálterapeuta etikai felelősséggel tartozik pácienseik, munkatársaik valamint a szexuálterápiás képzésekben résztvevő jelöltek felé.

4, A szexuálterapeuta terápiás tevékenysége során minden esetben páciensei érdekeit képviseli. Minden esetben legjobb szakmai tudása szerint jár el, tevékenységét társadalmi felelőssége tudatában végzi.

5, A szexuálterapeuta szakmai munkája megkezdése előtt köteles szóban vagy írásban teljes körű tájékoztatást adni a közös munka céljáról, a találkozások gyakoriságáról és időtartamáról valamint a neki járó díjazás mértékéről. Az ebben meghatározottaktól való eltérés csak közös megegyezés alapján lehetséges.

6, A szexuálterapeuta elsődleges célja, hogy páciense problémáját megoldja, annak közérzetében és kapcsolatrendszeri minőségében pozitív változásokat érjen el. Több személy esetében törekszik arra, hogy az őt felkereső pár a lehető legoptimálisabb módon találjon megoldást problémáira.

7, A szexuálterapeuta a munkáját, kizárólag szexuálterápiás végzettsége kompetencia-határáig végzi. Feljogosítottsági körén kívüli páciens jelentkezésekor, segít, a megfelelő végzettségű és képzettségű szakember felé történő átirányításban.

TITOKTARTÁS

1, A szexuálterapeutát teljes titoktartás övezi.

2, A terápia során megszerzett információkat csak indokolt esetben és kizárólag a páciens írásos beleegyezésével használhatja fel akár szakmai akár nyilvános fórumokon.

3, Az esetleges képi vagy hangi rögzítés csak a páciens előzetes engedélyével történhet azzal a fenntartással, hogy döntését bármikor visszavonhatja.

4, A szexuálterapeuta esetmegbeszélésen vagy szupervízión kizárólag teljes beazonosíthatatlansággal közölhet információt a résztvevőkkel, akár verbális akár képi akár hangi formában.

5, Amennyiben a páciens szóban vagy írásban lezárja a terápiát vagy nem jelentkezik többé a terápia lezártnak tekinthető, de a szexuálterapeuta titoktartási kötelezettsége továbbra is fenn áll.

6, Amennyiben a páciens (titokgazda) panasza alapján a SZTTE Etikai Bizottsága előtt eljárás indul, az Etikai Bizottság, illetve fellebbviteli fórumai előtt a szexuálterapeuta – a panasz megfelelő kivizsgálása érdekében -, mentesül a titoktartási kötelezettsége alól. Erről a mentességről a panaszt benyújtót tájékoztatni kell.

EGYÉB RENDELKEZÉSEK

1, A terápia díja a páciens és a szexuálterapeuta közötti megállapodás alapján meghatározott összeg.

2, A szexuálterapeuta igyekszik elkerülni a pártosság látszatát még akkor is, ha saját erkölcsi normáinak teljes egészében ellentmond valamelyik fél viselkedése. A külön történő beszélgetésekbe vagy elvégzendő feladatok eredményeibe nem avatja be a másik felet csak akkor, ha azt, a páciens kifejezetten kéri.

3, A kezelésbe nem önként résztvevő személy esetében a szexuálterapeuta mindent elkövet, hogy a terápiában résztvevők közötti érdekellentétet feloldja és elősegítse a megfelelő kommunikációt.

4, A szexuálterapeuta a terápia vagy a képzés során létrejött személyes kapcsolatait nem használhatja fel semmilyen előny szerzésére, üzleti érdekek kiaknázására valamint szexuális kapcsolatteremtésre.

5, A szexuálterapeuta vállalja annak felelősségét, hogy amennyiben tudomására jut, hogy más szexuálterapeuta feltételezhetően etikai szabályt sértett, sért vagy kinyilvánítottan sérteni készül, vagy mást ilyen cselekedetre szólít fel, elsőként a vétkesnek tekintett felet tájékoztatja, majd a SZTTE Etikai Bizottságát értesíti. A visszajelzésre és az értesítésre is az etikai szabályok mérvadók, a páciensek irányában kötelező titoktartás ésszerű figyelembevételével.

4 250

A weboldal használatával jóváhagyod a cookie-k használatát a cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close